Itt a blogban már foglalkoztam egy változással ami a 2013. évi CII. törvény 2018 decemberi módosításában található. Mint említtettem akkor is a törvény módosítás nagyrészt a halgazdálkodási szervezetek jogállását pontosította. 90%ban Őket érintő változtatásokat tartalmaz. A horgász nagyközönség számára egy két pontot leszámítva érdektelen változásokról van szó. A múltkor kiemelt halgazdálkodási halérték változás mellett tartalmaz azonban egy másik módosítást, ami nagy port kezd el felverni. Erről a módosításról később szerettem volna tájékoztatást adni, amikor a MOHOSZ is megnyilatkozik az ügyben. De nem lehet halogatni a témát mert az internet feltörő bugyraiból láva folyamként kiömlő „féknyúzok” olyan mértéket kezdettek ölteni , hogy ezzel objektíven foglalkozni kell. A három botos horgászatról van szó!