Barangolások a Körösök mentén . Nem csak horgászoknak.

Körösök Vidéke

Az Alföld érhálózata.

2020. június 28. - smud

A Körös menti tájkép jellegzetes kísérő elemei a csatornák. Bármerre is megy az ember az Alföld ezen részén , akár műúton akár földúton közlekedik, pár kilométer elteltével bizonyosan valamilyen csatorna keresztezni fogja  útját. Sokszor észrevétlenül halad át rajta az ember a rajtuk átívelő kisebb hidakon. Nem tulajdonítunk nekik jelentőséget , pedig óriási szerepük van az Alföld hidrológiája szempontjából, és a bennük lévő mikró ökoszisztéma egy szikráját őrzi a régi sárréti Körös világnak.dscf0574.JPG

Ezen  csatornák funkciói az alföldi szántóföldek öntöző vízzel való ellátása, illetve a belvíz elvezetése. Nagyrészük ásott mesterséges mederben folyik , egy kisebb részük azonban szakaszosan követi a régi világban kanyargó Körösök, Berettyó ősi medervonalát . A folyamszabályozások után nyilvánvalóvá vált , hogy az Alföld nagy részéről eltávolított a vizet valahogy vissza is kell juttatni szabályozott körülmények közt. A folyamszabályozások az alföld nagyfokú kiszáradását idézték elő. Ezért az öntöző csatornahálózat kiépítése az 1800 as években elkezdődött.

dscf2274.JPG Jellegzetes alföldi tájkép. Búzatábla nyári úttal a csatorna parton.

 A XX. század közepén már a duzzasztók megépítésére is szükség volt a Tiszán és a Körösökön, hogy a megnövekedett öntöző víz igények miatt ezeket a csatornákat állandó vízzel lássák el. Nagyrészük közvetlenül a folyókból ered, de van néhány ami a holtágakon keresztül csatlakozik az élő vizekhez. Ezen csatornák hálózata jól kirajzolódik a Goggle térképen . Hálószerűen szövik be az alföldi tájat.Gyakorlatilag az Alföld érhálózatává váltak a szó legszorosabb értelemében.nevtelen_6.jpgAz alföld erezete. csatorna hálózat részlete a Körös mentén

Az öntözővíz ellátás járulékos hozadékaként a csatornák átvették a régi sárréti világ ökoszisztémájának megmaradt morzsáit. Vizükben igen változatos és fajgazdag élővilág alakult ki.  Másodlagos szerepük lehet az öntözővíz biztosítása mellet az alföldi táj turizmusának felélénkítése.  A főbb  csatornák halgazdálkodási jogával horgász szervezetek rendelkeznek, területi jegy váltása ellenében horgászhatóak. A kisebbek halgazdálkodási joga az állam kezében van. Ide területi jegy nem váltható. Horgászhatóak állami jegy vásárlása ellenében, azonban róluk őshonos halfajt elvinni tilos.

A KHESZ kezelésében levő csatornák rendszeresen telepítettek. Rájuk éves  területi engedély illetve napijegy váltható. Érdemes is rajtuk horgászni. Az elmúlt időszakban többször is elkísérhettem Beinschródt Tibit  KHESz halőrét aki ezen csatornák nagy részének őrzéséért felel.dscf2321.JPGAz intenzív halőrzés eredménye megmutatkozik, egyre több  a hal és a horgász is ezeken a csatornákon.

Jómagam is nagy híve vagyok a csatorna pecáknak , de amiket az ellenőrzések alatt láttam, tapasztaltam azokat legszebb álmaimban se gondoltam volna.  A ponty , kárász keszeg szinte általánosan és jól fogható hal. Nagyon sok horgásznál láttunk szép példányokat.  dscf2179.JPGEz a "semmiség" 8kg-os harcsát adott

De ami igazán meglepett az a ragadozó állomány. Én azt hittem , hogy csuka, esetleg sügér található ezekben a vizekben maximum, hiszen jellemző  rájuk a sekély vízmélység és a keskeny , vízi növényzettel tagolt vízfelület . Ami ugye a pontyféléknek, keszegeknek ideális ,de a több tíz kilós harcsáknak, és a mélyvizet kedvelő süllőknek nem annyira. Óriásit tévedtem. A legmegdöbbentőbb dolog amivel találkoztam egy alig 2méter széles 80 centi mély szakaszon fogott 8 kilós harcsa esete volt.

Pár fotó a Körösöket övező csatorna rendszer halairól.

 

De egy a csatornákat jól ismerő és rajtuk rendszeresen pergető ismerősöm elképesztő képei és beszámolói rádöbbentettek arra , hogy ezt a sztereotípiámat át kell értékeljem. Ő nem egy 20 kg körüli  harcsa példányt fogott alig 1méter mély és pár méter széles alföldi csatornák vizein. Nem meglepő tehát, hogy éjjeli ellenőrzésünk során egymást érték  a harcsa horgászok ezeken a vizeken. 

 

Mindezeket látva kijelenthetem , hogy érdemes időt szánni az alföldi csatorna rendszer megismerésére, és horgászatára. A partjaikat övező földutak kiváló terepek  kerékpáros túrákra, rengeteg látnivalóval. Vagy akár a vízre szállva is bejárható nagy részük  melyre íme egy   jó példa:

Ajánlom figyelmükbe KrizsánTamás kisfilmjeit (ide kattintva érhetőek el ) aki ezen csatornákat a vízről , kenuból járja be. Sokszor embert próbáló körülmények között, így bemutatva ezen vizek csodálatos világát

A bejegyzés trackback címe:

https://korosokvideke.blog.hu/api/trackback/id/tr1815972018

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.