Nagyon szeretem Fekete István írásait. Külön a kedvenceim közé tartozik a Hu című regénye ami egy uhuról szól. Az említett  művén kívül  több novellájában és a Tüskevárban is megemlíti ezt az óriás termetű baglyot. Mindig irigykedve olvastam írásaiban amikor leírta , hogy elsétált egy fán ücsörgő uhu  alatt. Csak úgy, természetesen. Ahol én élek, a Körösök mentén sajnos nem él ez  a madár. Már belenyugodtam, hogy soha nem fogok vele természetes körülmények közt találkozni. Nem így lett.

 Az uhu (bubo bubo)   az egyik  legnagyobb termetű  bagoly fajta Európában. Kinézetre pont olyan, mint az erdei fülesbagoly, csak annál háromszor nagyobb. Termete miatt összetéveszthetetlen, de van más is ami megkülönbözteti tőle. A hangja. A nevét kiabálja, hangos és  mély uhuuuu kiáltás, ami kilométerekre is elhallatszik az éjszaka csendjében. Nem hallottam soha,  egészen 2019 februárjáig. Akkor is olyan helyen , hogy alig hittem a fülemnek.

Erdei fülesbagoly. Pont úgy néz ki mint egy uhu, csak sokkal kisebb. Fotó: Balog Lajos

Azon a februári délután a Hármas Körös gátján sétáltam már hazafelé. Havas volt a táj és fotósorozatot csináltam   a havas ártérről. Amikor a gátra értem, a naplementét szerettem volna még lefotózni. Nem nagyon sikerült, összepakoltam és indultam volna haza , de a még derengő égen kilibben  a fejem felé az ártéri erdőből egy óriási madár. Egyből láttam, hogy egy bagoly . Egy pillanat alatt el is tűnt az erős sötétedésben. Már akkor tudtam, hogy termete alapján ez csak két féle bagoly lehet, vagy uhu, vagy uráli bagoly. Szaporára vettem, hogy minél hamarabb haza érjek, mert utána szerettem volna nézni mit is láttam. Miután tájékozódtam a szakirodalmat feltúrva, az urálira tippeltem. Mert az a gyakoribb és az el szokott kalandozni néha ami vidékünkre is. Több észlelése is volt az elmúlt évtizedben a környékünkön. Tévedtem.

Urali bagoly. Jól látszik, hogy nincs fültolla. Fotó: Balog Lajos

Másnap az alkonyat természetesen már a helyszínen ért. De akkor már felkészülten, bent rejtőztem el  a sűrű ártéri erdőben. Ahogy lebukott a nap, olyan hangot hallottam mint még soha, szinte belezengett az amúgy csendes erdő. Messze volt, de egyértelműen mély huhogás. Utána sokáig csend, majd  még egyszer. Egyértelműen hangosan huuuu. Elővettem a kamerát, bár a fények már alkalmatlanok voltak képanyag rögzítésére, de a hangot sikerült felvennem. Természetesen irány haza és órákig hallgattam  a gyerek high tech fejhallgatóján  a különböző bagolyhangokat. De nem sikerült beazonosítani. A két bagoly hangja nagyon hasonló tud lenni. Ráadásul a felvételemen nem hallatszott jól. Magával ragadott  a hév. Ide segítség kell. Másnap felhívtam  a Nemzeti park illetékesét.  Nagy büszkén közöltem mit észleltem, gondoltam  én vagyok az első bejelentő….. lehűtötte lelkesedésem. Már hetek óta észlelték ők is, de nem tudták megmondani   a típust …. csak a hang alapján nekik sem sikerült akkor még beazonosítani. Én maradtam továbbra is az urali tippnél. Megkerestem egy idősebb madárfotós barátomat a problémával. Neki jött a triviális ötlete. Csaljuk be hanggal.  Neki van hozzá komoly felszerelése,  de nem ért rá akkor napokig sajnos. Meg is egyeztünk, hogy pár nap múlva megpróbáljuk.  Én nem bírtam magammal. Kimentem másnap is, de semmi. Eltűnt a baglyom .  Három napon át semmi.  Aztán egyszer csak a negyediken megjelent. Megbújtam az erdőben egy nyárfa tövén és figyeltem. Ahogy lement a nap közelről szinte  a fejem felől megszólalt. Most,hogy már közel volt egyértelműen tisztán hallottam, hogy uhuuuu….

És akkor  a még világos égbolt alatt megláttam. Közelebb repült hozzám és megült egy fán. Ahogy leült megfotóztam, bár nagyon rossz fényviszonyok közt.  Ott a helyszínen  gépen néztem vissza a képet, bár akkor már tudtam ki is Ő…  a nagyítást megnézve meg már tévedhetetlenül biztos voltam benne, hogy egy kisebb termetű, valószínűleg fiatal hím uhu a delikvens. Ugyanis tisztán látszott a képen a füle.Sajnos a rossz fényviszonyok közt már nem tudott a gépem fókuszt fogni. De így is jól láthatóak a fültollak. Ez egyértelműen nem urali bagoly

Következő nap felhívtam a Nemzeti Park illetékesét. Megerősítettek észlelésem. Addigra már ők is látták , valóban Uhu járt a Körös  ártéri erdejeiben éjjelente. Valószínűleg a Bihar hegységből vándorolt le hozzánk. Mi az  a 170 km neki. Egy nap alatt megteszi ha rászorul. A google térképén a környéket sokat elemeztem azokban az időkben. És meglepő felfedezést tettem. Messze földön nincs olyan áthatolhatatlan egybe függő, sűrű erdőség mint a gyomaendrődi hullámtéren. Igaz nyárfa erdők, de a gyalogakáctól olyan sűrűek, hogy oda ember be nem megy. Ezt nézte ki revirnek  az uhu. Valószínűleg párt keresett, azért hallatta mély hangját. De sajnos itt nem talált magának. Kis idő múlva el is némult az éjszakai erdő. Eltűnt  zengő huhogása.  Tovább állt innen. Hiába hallgatóztam éjszakákba menően , hiába hívtuk hanggal , nem jelentkezett. Már el is feledkeztem róla.  Egy éven át nem  adott hírt magáról, pedig sokáig jártam utána.

 Az uhu

Egészen tegnapelőttig , amikor is bicajjal jöttem fel az ártérből a gyomai közúti híd alól. Ott beszélgettünk egy horgász barátommal és ránk sötétedett. Ahogy jöttem fel a rámpán  a gátra,  egy  hatalmas kerek szárnyú, csendes  madár árnyékként repült át felettem. Ez nem  lehet igaz! Bár egy pillanatra láttam csak egyből tudtam, hogy ez az uhu. Beszállt az ártéri erdőbe. Hallgatóztam. Nem is kellett sok ideig várnom . Szinte bele zengett az erdő az uhuuuu ba. Kedvem  lett volna vissza kiáltani neki, hogy üdvözöljem. Pont egy éve járt itt utoljára és most megint eljött. Írtam is lelkesen messengeren a nemzeti parkos ragadozó madár szakértőnek. Megint itt van az uhu!  Most biztos én leszek az első aki látta. 

Köszi.Tudjuk. -Jött a válasz.- Már két hete észleltük .

Ezt megint lekéstem . Ez az én formám. De sebaj. Örülök, hogy itt van újra. Hátha most itt is marad .