Barangolások a Körösök mentén . Nem csak horgászoknak.

Körösök Vidéke

Körösök Vidéke

Pi(cinke ) katonák a betolakodók ellen

2021. november 24. - smud

 

Pár éve jelent meg közép Európában egy betolakodó invazív rovar faj, az ázsiai márvány poloska. A Kárpát medencében mindig is éltek különböző poloska fajok, de kevésbé jelentettek  problémát. Viszonylag ritkán kerültek szem elé. Hébe-hóba  találkozott velük az ember . 259450747_567463124323188_4421429337793891144_n.jpgEgyik raktárhelyiségemben,  a sarokban levő rekesz alatt elhullott poloskák százai hevertek

A kerti gyümölcsösökben elő-elő fordult néha. Örökké belém vésődött emlék, egy frissen szedett málna szemben megbúvó példány, amit sikerült szétharapni. Azonban ez a ritka találkozás az elmúlt években drasztikusan megváltozott. Dél Ázsiából beérkezett egy faj, az ázsiai márványpoloska ami ,mint az az invazív fajokra jellemző, tömegesen szaporodik és kitölti a rendelkezésére álló biológiai teret.

dscf2798.JPG

Ősszel ez a faj ezerszám  lepi el az épületek falait. A poloskák millió  igyekeznek a télre behúzódni az ember által védelmet nyújtó helyekre. Minden kis lyukon bepréselik  magukat és ott vannak  mindenhol. Kártételükkel a mezőgazdaság szembesül, mert szerencsére nem az ember vérét, hanem növényi nedveket szívogatnak.

A ragadozók ellen vegyi fegyverrel védekeznek. Inger hatására szárnyukat megberregtetve a potrohukból bűzös, szörnyű ízű areoszolt szórnak a levegőbe. Ugye mindenki ismeri ezt a szagot? Aki egyszer érezte soha nem felejti el. Nincs az a ragadozó ami ezt a gusztustalanságot elnyelné, ezért nincs természetes ellenségük....hittük ezt idáig...Merthogy van! Mikor először láttam  a saját szememnek se hittem....de a mai napon fotókkal  detektáltuk, bizonyítottuk, hogy az énekes madarak előszeretettel eszik a márványpoloskát.259736127_1536871713360126_371185249470726776_n.jpgÍme a bizonyíték erejű  fotó. Széncinke csőrében egy márványpoloska (fotó Balog Lajos)

Az általam  üzemeltetett horgásztanyán, közvetlenül a Hármas-Körös partján, sajnos szeptembertől októberig százezer szám  jelennek meg ezek a kellemetlen rovarok. Akik ilyenkor erre járnak nem felejtik el a fehér falon mászó ezres nagyságrendű poloska sereget. Az idén tavasszal a nap első sugaraira megjelenő poloskák közül egy pont az ablakon mászott ami kb 30 centire volt tőlem. Egyszer csak egy széncinke vágódott az ablaknak és levette róla. Nem hittem a szememnek. Kizárt hogy ezt bűzös valamit elfogyassza. Ezek után tudatosan kezdtem  megfigyelni ezt a jelenséget, és mára bizton állítom, hogy nem csak a cinkék, de a rigók, tengelicek és az őszapók sem vetik meg mint táplálékot. 259618244_183173450609009_3868150703846932598_n.jpgA kékcinke is besegít (fotó Balog Lajos)

Bár van egy kis csavar a dologban,  csak egy bizonyos hőmérséklet alatt vetemednek rájuk. Ugyanis tapasztalataim szerint, a poloskák  olyankor már nem képesek kiválasztani ezt  a vegyifegyvert. A mi  kis madaraink ezt megtanulták. Hetek óta látom, hogy szizsztematikusan kutatják át  értük a terepet. Bebújnak utánuk az eresz alá, a padok,kiülők repedéseiből  , csónakokból, a lefordított bogrács alól szedegetik össze őket. A sok ezer poloskából ami  itt nálunk a telepen akart áttelelni alig van már élőpéldány.

259808108_626554415045303_748802080809579241_n.jpgA fekete rigó is ráérzett a dologra

Sajnos eddig nem sikerült értékelhető fotót készíteni a jelenségről. A mai napon azonban madárfotós barátom Balogh Lajos jött segítségemre és örökítette meg a cinkéket amint lakmározzák a poloskákat.

Eddig is nagy kedvenceim voltak az énekes madarak, különösen a cinkék, ezek után azonban még nagyobb szeretettel gondolok rájuk, remélve hogy sikerül  megtizedelniük poloska állományunkat.

A bejegyzés trackback címe:

https://korosokvideke.blog.hu/api/trackback/id/tr1616763774

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Frady Endre · http://fradyendre.blogspot.com/ 2021.11.24. 16:33:20

Bűzdög, véget ér már a bál,
Cinkemadár téged zabál!
:)

Ajtony 2021.11.24. 22:07:42

@Frady Endre: :D
Jó hír, gyerekként szalonnát fúrva etettük telente a cinkéket. Imádom őket és a fekete rigó hajnali énekét.

Márta Schäfferné Pocskai 2021.11.25. 06:52:17

Én is megosztanám,mit láttam az ablak párkányon.Darázs és büdösbence összefogódzva.Megörültem,hogy de jó! a darázs megölte a bencét.Ahogy megpiszkáltam,kiderült, hogy a darázs a halott a bence szivogatja belőle a tápanyagot.Hát csak ennyi,de nagyon örülök ezeknek a bizonyító erejű fotóknak,van még remény!

ff48bp 2021.11.25. 08:45:38

Jelentem: szerintem szinte minden madár fogyasztja a poloskákat. Két éve tömegesen lepték el a leengedett szúnyoghálót, ahonnan lesöpörtem a poloskákat, s leestek az ablakpárkányra. Mire hoztam egy seprűt, hogy lesöpörjem őket, odarepültek két varjú és felcsipegették őket. Sajnos képet nem készítettem, mert meglepett a dolog.
süti beállítások módosítása