Nehéz szívvel lépkedek a Hármas-Körös árterében. Nehéz szívvel szomorúan , mert lábam alatt tavalyi avar csörög . Száraz és törik mint az üveg. Pedig itt ahol lépkedek most az évnek ebben az időszakában nem száraz csörgésnek kéne hangzania talpam alól, hanem cuppogásnak .
Sőt az évnek ebben az időszakában itt nem is kéne, hogy járjak . Méteres víznek kellene itt lennie. Ugyanis a kubik rendszert és egy belső holtág partját járom. A belső holtágban alig van víz. Épphogy csak pár tíz centi víz borítja az iszapot. Partja ami, normál esetben medre , most cserepesre száradva, ahogy azt az ember elvárná egy forró augusztusi délutánon. De most március van. És kő kemény aszály. Áradásnak se híre se hamva, pedig nagyon kéne. A sekély maradék vize a holtágnak sárga. Az apró halak kavarják fel szorult helyzetükben. Partján gémek, kócsagok lesnek rájuk, a vidrának is könnyű terep a vadászathoz. Pedig itt most ívó csukáknak, sügéreknek kéne sárgára kavarnia a vizet.
A holtágból kiágazó oldalágak, kubikok alja porzik. Bakancsom tiszta por. Mint említettem tavalyi avar csörög az aljukon. Vízi növények maradványai sárgállanak bennük. A fák gyökerei szárazon lógnak le a törzsükről, ideális ívóhelyek lennének süllőnek , csukának. Nem fekete rigónak kellene itt avart túrnia , hanem vadrécének vizet fecsernie ilyenkor. Nem jól van ez így … nagyon nem jól.