Barangolások a Körösök mentén . Nem csak horgászoknak.

Körösök Vidéke

Kerékpárral a felső Fehér-Körös gátján .

2019. június 29. - smud

Napok óta terveztem ezt a túrát. Nézegettem a térképeket informálódtam, majd neki vágtam. A terv az volt , hogy a Gyulai határátkelőtől indulva biciklivel felmegyek a Fehér Körös gátján Borosjenőig ami kb a gáton 60-70 km és vissza jövök. Kíváncsi voltam milyen ott a Körös, és még inkább  arra , hogy milyen ott az ártéri élővilág. Nem rajtam múlt , hogy elképzelésem csak részben teljesült.

Azért döntöttem a kerékpár mellett , mert kocsival nagyon kevés helyen lehet hozzáférni a felső körösökhöz, gyalog meg teljesíthetetlen a távolság miatt.

Szóval neki vágtam. Korán reggel értem a Gyulai határ átkelőhöz. Egy gyors szelfi a határátkelős táblával és már tekertem is az ellenőrző pontra, nem is sejtve , hogy felelőtlen szelfizésemnek milyen következményei lesznek.

A határra a korai időpontnak köszönhetően, egyedül érkeztem , a magyar szervnek átadtam a személyim . Pillanatok alatt elintézte a hivatalos dolgokat, jó utat kívánva kaptam volna  vissza tőle a papírokat. Az adminisztráció közben már éreztem zsigereimben , hogy valamik gond lesz mert a román határőrök izgatottan pezsegtek rám- rám nézve. A metakommunikációjukból kiviláglott, hogy valami lesz.

Aki járt már  ott az tudja, a két ország bódéja közt fél méter található a személyimet a magyar kollégája kezéből a kisablakon kinyúlva marta el a román határőr. Egyből izgatottan magyarázni kezdett. Egy szót se értettem belőle. Közben oda sereglettek már négyen is. Próbálom magyarul kérdezni mi a gond, persze nem értjük egymást. Angolra váltok.  Az se jön be. Végül a patthelyzetet a magyar Rendőr oldja meg. Kijön  a bódéból és tolmácsol…Az  bajuk , hogy  a határátkelőn fotóztam ami főben járó bűn… mondja alig leplezett vigyorra.

Mi Mi Mi van???? Egy szelfi miatt van ez a cirkusz?  Kérdem… Valami idő hurokba kerültem és vissza repültem a 80-as évekbe. Vagy az éjjel feltámadt a Csau a Kárpátok géniusza és vissza vette országát?? Ez itt már nem az EU? .

A rendőr ezt  le se fordítja. Nézi a határátkelő szolgálati szabályzatát és lázasan keresi az ide vonatkozó paragrafust.. A románok közben izgatottam egymásnak hablatyolnak. Szerintem most vitatják meg , hogy itt helyben lőjenek e főbe vagy bevigyenek Varsándra és ott a főtéren húzzanak -e karóba mert az mégiscsak nagyobb látványosság lenne..

Hosszú percek telnek el, közben jön több autó is. Áll már a sor miattam. A magyar már idegesnek látszik. Össze csapja a szabályzatot , hogy ő nem talált ilyet, de különben se érti mi a bajuk a románoknak, hiszen kb 100 méterre még bent magyar területen történt a cselekmény. Valamit beszél velük. Végül a rangidős román oda jön , hogy látni akarja a képet.  Nyúl is a telefonomért, de elrántom a kezem , nem adom ki a kezemből a telefont ,de megmutatom neki a képet…Magyaráz kézzel lábbal. Megértem. Azt akarja töröljem ki.. Megteszem( persze azt nem tudta , hogy viberen már elküldtem a képet és volt belőle másolat) . Ezzel megnyugszik pöffeszkedve adja vissza a személyimet .Tekerek bele Romániába , de messziről hallom még tovább ahogy  hangosan méltatlankodik. Jól indul ez a túra… De a kezdeti  affért hamar elfelejtem , mert egy olyan vidékbe csöppentem ami megérte a fáradtságot.  Innentől beszéljenek a képek helyettem.

Galéria nyílik leírásokkal.

A bejegyzés trackback címe:

https://korosokvideke.blog.hu/api/trackback/id/tr5114918280

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.