Barangolások a Körösök mentén . Nem csak horgászoknak.

Körösök Vidéke

Egy éjszakai harcsapergetés története.

Avagy megint eltévedtem pedig nem is volt köd.....

2019. április 16. - smud

Nem olyan rég , pár hónapja  egy igen hosszú éjjelt töltöttem a Peres holtágon halőr társaimmal egyetemben. Akkor kényszerű okunk volt rá, egy orvhorgászt értünk tetten(ide kattintva  olvasható részletesen). Most más a célom , horgászni jöttem. Éjjeli pergetésre, csónakból . Számomra ez a horgászat krémje. Aki próbálta már az nem felejti el milyen élmény. Nem szántam rá most sok időt. Egy-két órát. Hát több lett belőle , jóval több. Köszönhető figyelmetlenségemnek. Ugyanis eltévedtem, És ha nincs a Diósi híd útban és a két vége egybe érne a holtágnak még most is ott lennék.  De menjünk csak szépen  sorjában.

Alkonyatkor értem a vízhez.Egy barátom csónakját kértem kölcsön.Meg is találom könnyen a csónakokat. Három csónakkal együtt, egybe láncolva ringott a Peres vizén. A törpeharcsa halászat eszközei most. Még világos van jól látom a vízben a szelektáló hálót és a karókat. Memorizálom helyzetüket, éjjel sötétben nehogy nekik menjek. Csodálatos felhős alkony van szél szinte semmi, ideális idő. Ez az első idei felszíni pergetésem, harcsa  a célhal. Útban ide fele telefonon beszéltem barátommal elmondta hol a kulcs, illetve hagyott ott nekem evezőt. Király , mintha a gondolataimat olvasta volna , merthogy az enyém otthon maradt. Gyors bepakolást szerettem volna, de már itt is adódtak gondok. A csónakba csak egy alumínium haltartó bárkán keresztül tudok belépni. Az alu csónak megbillen alattam és fenékre  huppanok, a sajátomra és a csónakéra egyaránt. Ami nem lenne baj ,de 5 centi víz van az alján  szórványosan törpeharcsákkal vegyítve. Parádés kezdet. Tiszta víz ,( illetve nem tiszta mert büdös mint a három napos dög,)  lett a gatyám. De már csak egy út van ilyenkor, akit hajt a szenvedély az tudja… kifele a vízre! Nem vonulunk vissza ha már itt vagyunk. A bepakolás most már flottul megy leszámítva azt a tényt , hogy a lakatot kulcsostól beejtem a vízbe, szerencsére alig ér könyéken felül a víz. Kis tapogatás után megtalálom, De most már a jobb kezem is priznicbe lesz mert le nem vetkőztem a művelethez és könyéken felül nem tudtam felhúzni a garbóm ujját.

 De végre a vízen vagyok . Gyors számvetés , és leltár. A következőket állapítom meg. A Berkley fogóm otthon maradt a kereső lámpámmal együtt . Csodás. Fogó nélkül éjjel életveszélyes horgot szabadítani. G.Zsolti barátom erről tudna mesélni . Egyszer egy igen szórakoztató éjjelt töltöttünk a Békéscsabai baleseti sebészeten, WMC hármashorog ujj percing eltávolítása céljából. Az az éjszak is megér egy kis billentyűzet csattogást egyszer … de most maradjunk ezen esténél. Szóval fogó, kereső lámpa nincs. Viszont  ezeken kívül minden van . Fejlámpa, és egy kis ledlámpa nálam , ráadásul  teljes erővel világítanak mert találok egy bontalan elem szettet a pergető táska alján..

Szóval ami minimálisan kell az van. Ha meg halat fogok majd csak lesz valami. Fél óra motorozás után leállok. Közben látok ezt-azt ami halőri szememet zavarja. De most nem foglalkozok vele, horgászni szeretnék. A sötétség lassan megüli a vizet. Hívom barátom, kérdezi merre vagyok.. Jó kérdés, A Peres olyan mint egy óriás főtt spagetti . Tele kanyarokkal. Egyik oldalt nyaralósor, a másikon fák. Semmi támpont. Úgyhogy nem tudom felvilágolni helyzetemről illetőleg. Mikor leteszem a telefont akkor döbbenek rá, hogy most vagyok először egyedül a Peresen. Ráadásul éjjel. Össze szerelek. Forgószék beállítva. Elő kerülnek a műcsalik. Nagy becsben tartott Cherwy csepp, C48  kerül a csónak padra. Sajnos gyártójuk már meghalt. Szinte lehetetlen beszerezni őket. De nekem van mindegyikből 4-4 darab bontalan. Használatban egy erősen kopott agyonrágott SFC színűt tartok.

Felcsatolok először egy SFC SHAD-et. közben teljesen besötétedik. Csak a parti fák körvonalait látom. Ismerős helyzet. Mint említettem pár hónapja éjjel ugyanígy nem láttam semmit , de akkor velem volt Zoli . Aki csukott szemmel is eligazodik ezen a vízen. Dobálok, mérem a távolságokat. Teljes a szélcsend ezért a dobások közt evezni kell , hogy haladjak. Viszonylag hamar beáll a kezem és a távérzékelésem. Tíz centire dobok a partvonaltól teljesen sötétben, anélkül, hogy a partra dobnék. Ez még megy. Lecserélem a SHAd-et egy c48-ra. első dobásba a vizet éréskor erős ütés. Reflex szerűen beleütök. De semmi… Na, mi a fene volt ez?  Behajló gallyra dobtam volna? Felnézem a fejlámpával a part ívét, semmit nem látok. Dobok egyet  csak úgy hanyagul. Azonnal egy ütés.. Le is reagálom megvan! A ütés után haburcolás a víz tetején, ezzel el is árulja magát  a balin. Hamar kijön nem túl nagy. De a neheze most jön , ki kéne venni a horgot a szájából fogó nélkül. Szerencsére a helyzet megoldja önmagát. Kiakad a horog miközben a csónakdeszkán pattog. Úgyhogy megy is vissza egyből. Méreten felül volt jóval,  nincs most rá szükségem és tilalom is védi.  A c48 megint bizonyított. Dobálok is szorgalmasan vele tovább. Közben mivel tovább borult az ég a sötétség elemésztő lett. Újabb ütés bevágok, de kár volt. Az történt ,hogy felhúztam a woblert a spiccre. A sötétben nem láttam és kapásnak véltem . Aki pergetett már éjszaka az tudja miről beszélek.0-02-04-aa4ced20af5181825e7f3b8a8dae7bc2667bcfe4fd060abc56baab6b303d0f93_full.jpgA balin és a c48

Merengve , hallgatva az éjszakai hangokat, evezek pár métert . Egy fekete rigó riad fel álmából és versel egy szépet, majd olyan hirtelen, ahogy kezdte el is hallgat. Ezen elmélázok egy kissé majd újra pergetek tovább. Simán fut a Stradic orsón a fonott, surrogás mentesen mintha vízből volna. Kezemben érzem a wobler minden veretését. Egyszer csak koppanás, ellenállás, bevágás szentségelés. Megint felhúztam azt a ki.szott woblert a spiccre… Hiába no a 44 év az 44 év. Kopnak az érzékeim. Mindegy úgyse látta senki. Köztem marad ez a bénázás. Most már jobban figyelek. Elkezd élni a víz. Innen is-onnan is csobbanások , csobogások hallatszanak. Egy két biztató buffanás is kihallik távolról. Aha… feljöttek a hareszok a  felszínre. Hallgatódzok lassú tekerés közben, amikor megint egy ütés , de most nem lehet a spicc hiszen most ért vizet a C48. Egy pillanat alatt átfut ez a gondolat az agyamon be is vágok megvan. Nincs haburcolás.Egyenletes húzás, ez harcsa! Könnyen jön ki, kézzel ki is veszem . Mérem. 62 centi. A horgot szorult helyzetemben fogó nélkül egy szájbilincs segítségével kipiszkálom. Megtartsam? Nem tartom meg úgy döntök megy vissza .

Közben a sötétségben távoli villanások a horizonton. Nézem a radarképet a telefonomon. Vihar közeleg, és jön az ilyenkor szokásos agyalás, elkap  vagy kikerülve elmegy? Mindenesetre tovább evezek, minél közelebb legyek a kikötőhöz ha jön a vihar. Támad egy kis szellő is pont hátba kap és szinte tol a Peresen. Vitorlázok, közben dobálok. A sötétség ha lehet fokozni még nagyobb lett. Vastag felhők húzódtak felém. A sokadik dobásra egy erőteljes húzás, be se vágok mert egyből húz le a mélybe. Pár perc küzdelem után feladja, felfekszik a felszínre  és szépen hagyja fotózni magát, kicsivel nagyobb harcsa mint az előző. Nyúlnék az álla alá, de megugrik és lerázza magát a horogról.  Itt jelentkezik a bevágás hiánya, a kemény csontba nem ült bele rendesen a horog. Nem bánom nagyon.

0-02-04-7747d8ffe57c2f30fa2b89b28ef9f611dc73095176e31deee0ce34fabf4f210a_full.jpgA második harcsa nem jött ki sajnos. Kirázta a c48-at

Fél óra eredménytelen dobálás után felállok a csónakban egy kicsit körülnézni. Megállapítom , hogy fogalmam sincs hol vagyok . A telefonom közben lemerült. Hurrá!. Leülök tovább dobálni közben feltámad a szél, majd halk morgás éri el a fülemet. A szél sokat erősödik, ez bizony kifutószél. Ideje eltűnni a vízről. Össze rakom a botot  elpakolok magam körül és indulok. A szélén megyek a Peresnek mert  a sötétség nem lett kisebb és ha a szélén megyek nem tudok elmenni a szelektáló háló mellett ami a kikötőnél van.Ha nem lennének a hálók nem találnám meg a stéget ahová ki kell kötni. Közben eleredt az eső, nem zivatar , csak olyan kisebb záporeső. Villámlik tovább serényen, de a dörgés nem közeledik. Mint ahogy a kikötő hely sem. Már kezd gyanús lenni a dolog ennyit mentem volna mikor kijöttem ? Gyanúm csak fokozódik mikor egy olyan kanyar jön amire nem emlékszem, de bebeszélem magamnak, hogy csak nem figyeltem. Újabb hosszú percek telnek el már véggázon megyek …. . Az eső esik kitartóan , már ázok rendesen, de a hálót még mindig nem látom igaz a fejlámpám max3 méterre világít a csónak elé. Egyszer csak kezd valami kirajzolódni a sötétségből.. valami nagy .. valami nem ide való, kinézem a szemem, de nem tudom kivenni mi a fene ez. Szűkül a Peres erősen. Lassítok. Közelebb sodródok mikor látom , hogy egy híd van előttem…. Hát ez meg hogy került ide? Teljesen összezavarodok. Rossz irányba megyek? Mi a franc van… lassan leesik a tantusz , valahogy túljöttem a kikötő helyen csak nem vettem észre. Megfordulok és irány vissza. Nagyjából fél óra motorozás után majdnem neki megyek a szelektáló hálóknak. Teljesen nem értem ide fele hogy mentem el mellettük… de mindegy , az eső most már szakad nem érek rá ezen agyalni. Gyorsan kipakolok a csónakból,  Az alumínium csónakban muszáj megint bele lépjek. Kezemben a motorral, meginogok és   majdnem elesek. Hajszálon múlott, hogy nem fordultam a vízbe, bár vizesebb sokkal már nem lettem volna. Szidom a Perest. Fogadkozok, hogy erre a vízre többet nem jövök, csak a bajt hozza rám.0-02-04-ae429d7c2d61cd2434a98945b75e3c74a8b9d9d343f085c520902c2fcc256611_full.jpg A sötétben majdnem neki mentem a szelektáló hálóknak.

A kocsiban jövök rá a titok nyitjára. Valószínűleg amikor feltámadt a szél már közel jártam a kikötőhöz és mivel bent sodortattam magam a széllel a holtág közepén, ezért nem vettem észre a sötétben a hálókat és szépen elsodródtam mellettük. Majd mikor eleredt az eső, mivel ezt nem tudtam ,ösztönösen rossz irányba indultam el.  Így egy jó órát motoroztam a sötétben a Peresen. A kocsiban már csak mosolygok ezen, bár ronggyá áztam azért nem bánom ezt az estét, és fogadkozásommal ellentétben már tervezem is fejben a következő éjszakai pergetést a Peresen.

A bejegyzés trackback címe:

https://korosokvideke.blog.hu/api/trackback/id/tr6114770010

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.