Barangolások a Körösök mentén . Nem csak horgászoknak.

Körösök Vidéke

Eseteim egy vaddisznóval és egy kuvikkal.

Avagy mit láthat , érzékelhet a vad?

2019. március 07. - smud

Vajon mit lát a vad?  Mit érzékel belőlünk? Talán sosem tudjuk meg .A vadon élő állatok érzékszervei sokak szerint az állandó fennmaradásért való közdelem miatt kifinomultak , és rendkívül érzékeny műszerek. Ez valószínűleg így is van, de ez kiegészül egy hatodik érzékkel is szerintem , ez pedig nem más mit a veszély megérzése. Ha egy vadon élő állat számára veszélyesnek ítél meg egy szituációt azonnal menekülőre fogja. Lehet , hogy ehhez nem is kell semmit lásson vagy halljon. Egyszerűen csak a környezte hirtelen megváltozása, vagy egy intuíció is elég.

Barangolásaim során többször találkoztam olyan esetekkel amik igen érdekesen bizonyítják számomra , hogy ha nem lépünk fel ijesztően, belsőnk nem sugároz ártó szándékot, akkor a vadon élő állatok, kevésbé, esetleg egyáltalán nem ijednek meg tőlünk, sőt sokszor tudomást sem vesznek rólunk. Nem egyszer hagyta magát számomra filmezni az embert viszonylag jól toleráló hód, alig 5-6 méterről. De a félénknek számító vidra is kíváncsian szaglászott ki a jég alól, mikor 3méterre tőle mozdulatlanul álltam. Megéltem azonban két  esetet amik nagyon megragadtak bennem.

Az egyik valamikor régen egy  februári napon történt , Hó volt és nagy hideg, a Körös partján kóboroltam , pár méterre a víztől, amit vastag jégpáncél borított. Ködös , borongós, dara szitálós időben egy fa mellé simulva leskelődtem. Pont el akartam indulni mikor csörtetést hallottam az erdő felől. Tőlem jobbra kb 10 méterre kiperdült az ösvényre egy  koca a pár napos  vadmalacaival. Bele ragadtam a mozdulatba, fényképező a nyakamban, de a kabát alatt,  mozdulni sem mertem, nem hogy a cipzárat lehúzni. A koca megállt tőlem pár méterre ás felém fordult. Nagyokat szívott szimatolva  a levegőből. A malacok visongva dúrták körülötte  havat. Mozdulatlanul néztük egymást majd a koca megfordult és nem menekülve hanem szinte ügetve átterelgette a malacait a jégen. Pillantok alatt eltűnt a ködben. Meggyőződésem , hogy a koca nem érzett bennem ártó szándékot, nem riasztotta  a malacokat , és nem is lépett fel fenyegetően. Bár mozdulatlan voltam, de kizárt , hogy nem látott meg.

A másik eset kedves emlék nagyon. Nagyon szeretek nyári éjszakákon a Körösön sodródva , csónakból horgászni. Semmi lámpafényt nem használva dobálgatom műcsalim a parti bokrok alá, több kevesebb sikerrel. Van sokszor, mikor fülledt nyári éjjelen nem is dobálok , csak felmegyek  a folyásnak 2-3 kilométert. Lefekszek a csónak aljába és sodortatom magam a vízzel. Hallgatom az éjjel hangjait, nézem a csillagokat , néha bealszom és olyankor ébredek ha felakad a csónak egy bedőlt fán , vagy a híd alá érek.  Azon az éjjelen is így történt. Hamar abba hagytam a horgászatot úgy éjjel 11 lehetett. Igen erősen rajzott a dunavirág és tele volt velük a felsőm és szemem számat sem kerülték a sötétben nászrepülő  rovarok. A csónak orrdeszkáján is csapkodott jó pár darab belőlük. Aki nem látott még éjjel ilyet el se tudja képzelni milyen csodálatos ez. Összepakoltam és hanyatt feküdtem a csónakban, hallgattam az éjjel hangjait és a lágyan szinte hangtalanul zúgó rajzást, amibe bele rikkantott néha egy alvásból felriadt feketerigó Már majdnem elnyomott az álom mikor  egy koppanást hallottam a fejem felett. Valami mozog a csónak orrán. Először vízből kimászó rágcsálóra , egérre cickányra gondoltam , de mikor kitekeredett pózban fejemet nyaktörésig hátra vetve felnéztem magam mögé, egy madár sziluettjét láttam a sötétben. Az ordeszkán lévő dunavirágokat szedegette össze. Termetéből alakjából valami bagoly féle lehet gondoltam. Mikor végzett az éjjeli ebédjével oda reppent a csónak szélére közvetlenül mellém.  Dalolászott egy verset ebből egyből beazonosítottam , hogy kuvik látogatott meg. Majd tollászkodni kezdett mint aki jól lakott. Percekig el volt a jobb kezemtől alig 20 centire. Mozdulatlanságomat próbáltam megtörni a kisujjam mozgásával, vajon mi fog történni? Nyújtogatta a nyakát a mozgásra és forgatta a buksi fejét. Végtelenül kedves látvány volt. Aztán eszembe jutott , hogy halálmadárnak is hívják népi nevén és talán eljött az én időm?. De ez csak babona mint  tudjuk. Onnan ered , hogy a virrasztók általában gyertyákat égettek régen , és a fényt kiabálta meg a kuvik rendszeresen. Ez az én kuvikom hosszú percekig ott maradt a csónakdeszkán egyensúlyozva. Talán aludt is egy kicsit , majd egyszer ahogy jött pont olyan hangtalanul ellibbent a csónakról . Pillanatok alatt elnyelte az éj sötétje. Kizártnak tartom , hogy egy éjjel jól látó madár , alig pár  centiről nem látott meg , egyszerűen csak nem jelentettem számára veszélyt és ezért nem riadt meg tőlem azonnal mikor észrevett és így meghagyta nekem ezt a  kedves kis emléket. .

A bejegyzés trackback címe:

https://korosokvideke.blog.hu/api/trackback/id/tr3414675620

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Hajnalka Csapo 2019.03.20. 18:02:01

Most fedeztem fel ezt a nekem nagyon ertekes informaciokat, leirasokat... nagyon szeretem a termeszeti szepsegeket....es az allatvilagot, kulonosen a termeszetben elo vadvilagot... Mindegyik blog nagyon tetszik.... gratulalok a szerzonek
...