Barangolások a Körösök mentén . Nem csak horgászoknak.

Körösök Vidéke

"Köd előttem, köd mögöttem" .......Meg mindehol körben.

Eltévedésem története.

2018. december 16. - smud

December van. Megjött az első hó és vele együtt az első komolyabb fagyok is. A havazás elvonultával kemény hajnalokra lehet számítani az előrejelzések szerint. A kemény  fagyok sokszor szülnek derengő ködös hajnalokat, alkonyatokat. Szeretem azt az igazi téli ködös hideg időt. Olyankor az ártérben teljes a csend. A kicsapódó köd megszűri a távoli zajokat.  A ködös alkonyok a folyóparton mindig csodálatos hangulatot varázsolnak a tájnak. A fák közül elő gomolygó ködfelhők szinte filmbe illő klisék. A ködnek azonban  megvannak  maga veszélyei is. Főleg a sűrű, zúzmarás köd, éjjel tud igazán izgalmas lenni, amikor tényleg 20 centire sem lehet látni. Sokszor olvastam Hunyady Attila írását, hogy egy ilyen januári ködben 1 órán keresztül bolyongott a Dunán, mert nem vette észre , hogy nem egyenes vonalban , hanem nagy ívű köröket leírva halad a csónakjával, Valamint a klasszikusok közül Jókai Arany emberében Tímár Mihály téved el  a Duna jegén a ködben és egy egér nyomot követve talál ki  a partra  több órás bolyongás és kétségbe esés után.

48380989_2238265203120111_1259656166376472576_n.jpgFotó: Simon Ferenc

Ez velem nem fordulhat elő. Gondoltam régen, vagy  ha mégis akkor biztos nem a Körös árterében. Nem a francot nem. 2010 telén kemény leckét kaptam könnyelműségemért.

Történt, hogy egy délután, még világosban kimentem az „S” kanyarba leskelődni egy kicsit. December volt, pár centis hó borította az árteret. -2 fokot mutatott az Opel hőmérője. A kocsit a Torzsás holtágnál egy üres telken hagytam és begyalogoltam a homokpadra. Ez nagyjából 1 kilométeres gyalogút. Szépen beöltöztem, ahogy illik ilyen hűvös időben.  A homokpadon el időztem egy jó órát, de semmi mozgás nem volt. A víz csendesen folyt medrében , teljesen jégmentesen . Csak a Birkás kanyar felől hallatszott némi vadkacsa hápogás, de az is inkább olyan esti okvetetlenkedés volt, mint riadozás.  Szépen rám sötétedett és elkezdett a parti erdőből elő gomolyogni a köd. Ez az igazi gereblyézős idő gondoltam . HA most nem jönnek, akkor soha. De nem jöttek, így hát elindultam kifelé a kocsihoz. A ködben, sötétben az orromig se láttam, de a gyalogút szépen kivezetett a gátig. Ha szembe jött volna valaki a sötétben, lámpa nélkül simán össze ütközünk. Mire kiértem, jól kimelegedtem, levettem a polár kardigánt, téli mellényt és betettem a kocsiba. A kocsiba beülve felhajtottam a gátra és elindultam kifelé a Gyomai közúti híd irányába. Útba esett az Ilona telepi folyószakasz ami híres gereblyés pálya volt akkoron. Ma már eliszapolódása miatt ez nem túl jó vermelőhely. Bevillant az agyamba a hülyeség, meg kéne nézni. Félre húzódtam a gáton. Attól nem aggódtam , hogy esetleg feltűnő leszek, hiszen centikre lehetett csupán látni. Az előző gyaloglástól kimelegedve még , csak magamra dobtam  a  mellényt , egy lámpát fogtam a kezembe és neki indultam az ártérnek. Igen ám, de nem a jól kitaposott ösvényen, hanem egy, az agyamból elindult vezérhangya sugallatára, a nyárfa erdőn keresztül vágva, mert , hogy az valószínű rövidebb, meg hátha ott vannak a rosszfiúk és meglepem őket hátulról. Hát meglepetés  az lett hamarosan. Nem is kicsi.  

dscf2651.jpg

 A gát-Körös távolság azon a szakaszon nincs 600 méter. A gyalogút ami körbe megy, az erdőt megkerülve kb  másfél kilométer hosszú. A folyó és a gát közt egy telepített nyárfa erdő van, amin még nyáron, világosban se vágtam át soha. Ezt persze  nem télen , ködben, sötétbe , kéne megtenni először. A józan ész ezt diktálja , már ha van. De akkor nem volt. Kb 20 perc után kezdett gyanús lenni a dolog. Számításaim szerint már oda kellett volna érnem.  De még mindig a nyárfákat kerülgetem és egyre sűrűsödik a  szeder, és  a gyalogakác , ami külön- külön is undorító tud lenni a gyalogosan közlekedő számára de így együtt aztán végképp. Pár méter és ott vagyok  gondoltam, bár már nem számítottam arra , hogy bárkit is meglepek, mert egy kisebb vaddisznó konda fújtatásával küzdöttem át magam az őserdőn. A nyakam tele van már hóval, meg gyalog akác maggal ( akinek nem hullott még hó és  gyalogakác mag vegyesen  a megizzadt nyakára az el sem tudja képzelni, hogy ez milyen felemelő érzés). További sok perc küzdés után kezdett derengeni csöpp agyamban, hogy valami nem ok.

A folyó sehol. Na akkor állj! Tájékozódjunk.  De mihez képest? Mert 10 centi nem sok de annyit se látok . Nincs mese, fel a lámpát.  Egyből megnőtt a látótávolságom kb 2 métert. Te Jézus atya ég , hol a francban vagyok. Körbe nyárfák és  a lámpa elvesző vényében mindenhol gyalogakác és szederinda.   Felnézek az égre , hátha megtalálom a Göncölt. Aha persze , ködben , erdőben. Na jó, akkor hogy is tanultuk anno. Ha előttem van észak, hátam mögött dél …..jobbra  a nap nyugszik, vagy balra? OOO  a francba ezt mindig össze kevertem. Különben is  ahhoz , hogy ezt alkalmazzam, először azt kéne tudnom merre van észak. Hogy is van az a moha dolog? Nézem a fák törzsét, majdnem mind mohás. A körfogatuk 70% százalékában. Ráadásul mindegyik másik irányba. Szépen nézek ki. Nincs mese elindulok vissza a saját nyomomon, ami kb 30 méter után a gyalogakácok alatt hómentes területen szépen eltűnik. Csodálatos. Itt halok rakásra.  Természetesen nálam volt a mobilom, de akkor még nyomógombos készülékem volt GPS csak a kocsiban. Hívhattam volna segítséget,azonban  ha megteszem, nyilván olyan embert kéne hívni akinek helyismerete van. Ez meg csak halőr, vagy horgász barát lehet. Neeem! Ez szóba se jöhet, évekig hallgathatnám és nyelhetném a durva, ámbár jogos tréfákat. Inkább itt fagyok bálvánnyá ebben a nyomorult  erdőben. Fáztam is rettenetesen , mert hűlt az idő és a polár kardigánom természetesen a kocsiban. Nem számítottam hosszú túrára. Ránézek a telefonra egy órája bolyongok már ebben a pár hektáros nyárfásban . Ha más nincs akkor irány az egyenes, aztán valahol csak véget ér ez az erdő. Telepített erdőről lévén szó, és a léniák mentén ki kéne találjak, de akkora a köd , hogy még lámpával sem látom merre vannak a sorok. Töröm magam át a gyalogakácon, megyek mind a buldózer. Párszor fel is bukok, kezem már gémberedik a hótól, mert természetesen a kesztyűim a polár kardigánom zsebében hol máshol  a kocsiban.  Egy előnye van ennek a csörtetésnek. Felül legalább már nem fázom. Pár méter után meg kell álljak mert fáradok rendesen. Ekkor látom, hogy jobbra kissé világosabb  a köd. A város fényei szóródnak a lebegő vízcseppeken. Irány arra. Pár perc után ritkul a nyárfás és a gödrök jönnek. Megmenekültem, ezek kubik gödrök , csak a gát tövében vannak, sehol máshol. Úgy is volt. Át vágtam magam rajtuk és kiértem a gáthoz. Felmegyek a gátra és újabb tanácstalanság lesz rajtam úrrá. Merre is van a kocsi? Jobbra vagy balra? Elindulok nekem balra és szerencsém van . Nagyjából 100 méter után a ködből kibukkan a fehér Opelem. Nagyokat sóhajtok, Beülök és irány haza. Közben nézem  a hőmérőt -11-et mutat. Másfél órát kínlódtam a nyárfásban. De ez a másfél óra megtanított újra értelmezni a régi közmondást. Járt utat járatlanért fel ne add. Különösen télen , sötétben és ködben ne tedd!

A bejegyzés trackback címe:

https://korosokvideke.blog.hu/api/trackback/id/tr6014489824

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.